Exit pole

Nfol @ 2009. június 7.

Nem tartom magamat különösebben félősnek. Időjárási jelenségek tekintetében meg pláne nem. Dörög az ég? Istenem, birkóznak a felhők. Villámlik? Inkább csodálom, nem rettent meg. (Ha meg le akar csapni, akkor úgyis lecsap, nem néz előbb körbe, hogy vazzeg, itt félnek, inkább amott csapok le, vagányéknál.)

De amikor azért koppannak sűrűn az ablaküvegen tojásnyi jégdarabok, mert egy pillanattal előtte a tetőn már négyfelé törtek, az már komoly dolog. Sőt, egészen félelmetes.

A délutáni jégeső tíz perc alatt leírta az egész kertet. A talaj úgy néz ki, mintha szőnyegbombázták volna. Egy fenyőfát konkrétan felszeleteltek a jégdarabok. Kilyuggatta a garázs tetején a hullámpalákat, egy ép darab nem maradt. Pókhálósra zúzta az előtető üvegét. És mi még jól jártunk, mert a ház nem sérült meg. A környéken, a faluban szinte minden háztetőt szétszaggatott a zápor, betörtek az ablakok, tönkrementek a redőnyök; van olyan ház, amit alig egy éve építettek, most öklömnyi lyukak vannak a homlokzatán, úgy bevitte a szigetelést a jég. Törött szélvédőjű, púpos tetejű autóból is többet láttunk, mint épet. Borzalmas volt végignézni az utcán és látni az emberek tehetetlenségből fakadó dühét és elkeseredettségét.

Orbán Úr, itt nem sokan ünnepelnek ma Önökkel.