#100

Nfol @ 2005. április 11.

A mai napon az életem jelentősen megváltozott. És nem amiatt, mert tegnap óta esik az eső; nem is amiatt, mert ez a századik, centenáriumi bejegyzés. Sokkal komolyabb dolog miatt. Ezentúl semmi nem lesz olyan, mint egy nappal ezelőtt volt. Minden változik, van, ami csak egy kicsit, van, ami nagyobb mértékben. De ennek az okát csak az utolsó sorban fogom leírni. Nehogy most odalapozz és elolvasd, előbb a többit olvasd el. Figyellek ám!

Valószínűleg a változás oka miatt már az ébredés is keserves volt. Az esőcseppek lustán csurogtak le az ablakon, odakint minden vizes volt, mintha kis köd is leszállt volna reggelre. Másfél éves debreceni studentizmusom alatt már megszoktam, hogy ha reggel ilyen az idő, akkor később rendkívül kívánatos napsütés, illetve az ezzel együttjáró, mondjuk úgy, időjáráshoz alkalmazkodó öltözetű hölgyek látványa billenti a napi mérleget a pozitív oldal felé. Kivéve amikor nem, mert olyankor egész nap vágni lehet a ködöt és a szitáló párát vagy mifenét, és olyankor nincsenek az előbb említett pozitívumk sem sehol. A mai a kivételek közé tartozott, úgyhogy ébredés után percekig viaskodtam az ágyból történő azonnali felkelés ellen. Aztán mégiscsak győzött az ördög és felkeltem. Így utólag visszagondolva nem is volt olyan szörnyű. Fél tízre úgy-ahogy összeszedtem magamat, kibattyogtam a buszmegállóba. Az első óra SZIA volt, ami igazából SZIAA lenne, de úgy hülyén hangzik, különben meg a Számítástechnika és Informatika Anyagtudományi Alapjai a becsületes neve. Most éppen a mindenféle képernyőkről volt szó, így hát megtudtuk, hogy az LCD-monitorokban a megfázással együttjáró váladékhoz hasonló jellegű anyag van, magyarul egy réteg taknyon keresztül látod a képet. Ezek után én nem fogok LCD-monitort venni egy ideig, amíg ezt az előadást el nem felejtem, addig biztosan nem. De legalább érdekesebb volt, mint a múlt heti ugyanitt, nem is kerültem közel a holtponthoz kettőnél többször. Amúgy meg nem vagyunk álszentek, mert a tanár - látva a gyér és gyászos létszámot - megkért minket, hogy valaki dobjon be a közösbe egy lapot és írjunk névsort, esetleg vizsgán néhány plusz pontra is számíthatunk, akkor hirtelen mindenki előhúzott egy papírt.

Utána még Adatszerkezetek és algoritmusok előadás volt soron, ide úgy ültem be, hogy egyből a két programozással kapcsolatos könyvet és a füzetemet pakoltam ki a padra. Nem tévesztettem el a napot, csak mivel pénteken délben ismét megmérettetünk C-ügyileg, jobbnak láttam, ha a homlokom padra helyezése és csukott szemmel végzett jógagyakorlatok végrehajtása helyett inkább programokat írkálok - papíron. Na, ez leginkább olyan, mintha IFA-val indulnál gyorsulási versenyen; írod, írod, úgy érzed hogy jó, otthon meg begépeled és a hibaüzenetek eltakarják az egész kódot. Azért pár dolog megvilágosodott előttem, ez is valami.

Szóval mától kezdve elég kicsi az esélyem arra, hogy decimális számjegyekkel ismét egyessel kezdődjön az éveim száma. A bináris számok más világ, ott hazudhatok magamnak, mert bármelyik számot leírhatom úgy, hogy egyessel kezdődjön. Húszéves lettem, what a thrill. Azért a bevezetőben leírtakkal ellentétben egyáltalán nem volt különleges nap a mai, ami furcsa számomra kissé. Nem is tudom mit vártam ettől a pillanattól, ezért azt sem tudom megfogalmazni, hogy teljesítette-e a várakozásaimat vagy sem. Mindenesetre egy puszta évfordulótól nem változnak meg a dolgok csak úgy, hipp-hopp módon, azt hiszem, tenni is kell valamit érte. Nem érzem magamat érettebbnek sem tegnaphoz képest, pedig megnéztem a tükörben is magamat, nem lett picit sem sötétebb a bőröm, csak pár millimétert nőtt a szakállkezdemény az államon. Meg már nem kóstoltam magamat, hogy édesebb lettem-e valamivel, de remélem hamarosan belép valaki az életembe, aki édesemnek szólít néha. A többi szappanoperás kliséből viszont nem kérek.

Seggberúgás. Ez jár annak, aki a javaslat ellenére mégis rögtön idelesett és nem olvasta el a fentieket :-).